Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lőtechnika

2011.11.16

LŐTECHNIKA

  Bemelegítés: Igény szerint (vállkörzés, fekvőtámasz, stb)

Alapállás: Vállszélességű kényelmes terpeszállás, a testsúly 50-50 %-ban nyugszik a két lábon. A célhoz képest oldalt (profilban) állunk.
Gerinc: Egyenes! HIBA: dőlés előre (a cél felé), dőlés hátra
Fej: „Normálisan” oldalra fordul a cél felé. HIBA:a cél felé nyújtott nyak.
A vessző betöltése az íjba: Fogd az íjat az ügyetlenebbik kezedbe a markolatnál úgy, mint egy balta-, vagy kalapácsnyelet. Az íjat a cél felőli oldaladon ideggel felfelé, vízszintesen lógasd magad mellett keresztben.
Fogd a vessző végét (un. nock-ját) az ügyesebbik kezed mutató és a középső ujja közé úgy, mint egy cigarettát szokás. Dugd be a vessző hegyét a markolat és az ideg közé.
A vessző végét jól hallható kattanással húzd rá az idegre az idegen lévő jelzés „alá”, vagy a két jelzés közé. Ügyelj, hogy az eltérő színű vezértoll a cél felé nézzen.
Az íjat tartó kéz:
Csukló: A hüvelykujjpárna tövénél („Y”) lazán fogja az íjat
Könyök: Abban a helyzetben van, mint oldalsó középtartásnál, ha a tenyér a föld felé néz. A kar csak 90-95 %-ban van kinyújtva.
Váll:„Normálisan” az anatómiai helyén. HIBA: felhúzott váll.
Az ideget húzó kéz:
Ujjak: A mutatóujj a nyílvessző fölött, a középső ujj és a
A gyűrűsujj a nyílvessző alatt fogja át az ideget.
Az ujjpercek által bezárt szög kb. 90o.
A hüvelykujj a kisujj körmén nyugszik.
Könyök: A húzó kéz alkarja a nyílvessző meghosszabbítása hátra felé.
HIBA: túl alacsony vagy túl magas könyök
Húzás: A hátizmok segítségével. A húzó oldali lapocka hozzázár a gerinchez.
Fix pont (horgonyzási pont): A húzó oldali szem alatti vonalon bárhol (pl. a járomcsont alatt, szájzugban, stb.)
Célzás: Mindkét szem a célt nézi! (Az agy tudja, hogy mit kell tennie.)
Oldás: A húzó ujjak ellazulva kinyúlnak. (Ezzel egyidejűleg a lapocka még 1cm-t mozdul a gerinc felé.) HIBA: előre, kifelé, felfelé vagy lefelé oldás.
!!!! LÖVÉS KÖZBEN NINCS BESZÉD !!!

 

 

 

 

Az íjak élettartamáról

Minden laminált íjak tulajdonosa vegye tudomásul, hogy egyforma nyúzatás mellett a műgyantásokhoz képes, szignifikáns átlagban az ő íja fog hamarabb megnyekkenni. Ennek egyszerű oka van.

A műgyanta íjak készítésének technológiája „egyszerű”: húzott, általában poliészter műgyanta szálakat, üvegszál erősítéssel kell egyenletesen sablonba, „szerszámba” fektetni, majd megfelelő hőfokon és tartamban kikeményíteni. Amit kapunk, az egy tömör, megerősített, rugalmas műgyanta tömb, mely mint a síléc, fenyőfának ütközve vagy mentőbe hajtogatva is sportszer marad. Életének ritkán a sporttárs, gyakrabban a cudar környezet, az UV, a magas hőmérséklet vet véget, mely öregíti és lágyítja. Eltörni műgyanta íjakat még a gyakori túlfeszítéssel is el lehet, de aki megfelelő vesszőhossz megválasztásával betartja az ajánlott maximális húzáshossz szabta korlátokat, annak ezzel nem kell számolni. Mindezek a szabályok a jó íjakra vonatkoznak. Rossz műgyanta íjat sokféle képen lehet készíteni, de erre most nem térünk ki. Az átlagos strapa mellett, mely alatt kb. heti 2-3 edzést és a versenyeket érthetjük, a műgyanta íjak illendő élettartama legalább 10-15 év.

Ehhez képest a laminált technológia alapja és megtartó ereje egész más. A laminált íjak lelke a megfelelő ragasztás. A középső egy vagy többrétegű fára olyan anyaggal kell rögzíteni a rugalmasságot adó műgyanta lapokat, mely önmaga is redkívül rugalmas és közben tartós. A laminált íjak magja fa. A fa természetes, inhomogén anyag, ezért a szerkezete nehezebben kiszámítható. A farétegben lehetnek olyan sérülések, elváltozások vagy egyszerű, helyi szerkezeti hibák, melyek nem látszanak kívülről és minden íjat nem túl rentábilis megröntgeneztetni. A fa ráadásul lélegző, porózus réteg, melynek szerkeztét alapvetően az elhalt sejtek fala és a sejtek közötti rögzítő erő biztosítja. Mint minden élő anyag, idővel a fa is mineralizálódik, rugalmasságából veszít, végső stádiumában pedig a sejtszerkezet összeomlik és az anyag elporlad. Ezt a folyamatot hívja a népnyelv oxidálódásnak, Lenin elvtársat kivéve mindannyiunkra ez vár. A kimúlási verseny a laminált íjakban a ragasztó és a fa között folyik, de mindekettő hamarabb képes rá, mint a tele műgyanta az elöregedésre. Bármelyik is adja föl előbb, az íj sorsa a laminált rétegek szétválása és ezzel az együttműködésük megszűnése lesz. Ez a laminált íjak leggyakoribb vége. Kívülről szemlélve ez a karon kiterjedt opálosodásban és a szimmetria végleges megrogyásában jelentkezik, gyakran hirtelen csattanással kísérve.

A rossz minőségű laminált íjhoz a nem megfelelő, még száradó, zsugorodó anyagból készült fa mag, az olcsó, gagyi ragasztó és a nem megfelelő ragasztási technológia vezet.

A laminált íjaknál a rétegek közötti rögzítő erőt ráadásul a ragasztó adja, melynek tűrése sosem korlátlan. Ezért minél erősebb egy laminált íj, azonos típusnál annál hamarabb fogja feladni a ragasztás is. Erre ellenszer nem nagyon van. Aki nem hiszi, nézzen, kérdezzen körül és döbbenten fogja tapasztalni, hogy reklamációban hatalmas százalékban az erős, 45 font feletti íjak mennek vissza.

A forma megválasztásán is sok múlik. Léteznek biztonsági formák, melyek mögött csekély előfeszítettséget és robosztusabb, hosszabb és szélesebb karokat értünk (lásd a ronda, sílécre emlékeztető csodák). Ezek az íjak, megfelelő ragasztás mellett a nagyobb fonterőt is jobban bírják, mint az élére állított, szexisre levékonyított, penge éles, robbanékony kis társaik.

A laminált íjak élettartamát legjobban a fa mag megóvásával növelhetjük, mely egyszerűen a kilátszó fa réteg rendszeres, víztaszító szeres kezelésével érhető el (pl. viaszos bútorápoló). Ezen felül itt különösen érvényes az a szabály, hogy soha ne húzzuk túl az íjat. Amennyiben az íj hatékonysága megengedi, inkább rövidebb, könnyebb vesszőt használjunk, mint a maximális húzáshossz közelében lévőt.

A magas hőmérséklet a laminált íjakat ugyanúgy kikészíti, mint a műgyantákat, mivel a ragasztók és a műgyanta lapok hőtűrése nem végtelen. Érdemes különösen figyelni arra, hogy a karok felajzás előtt egyforma hőmérsékletűek legyenek. Saját tapasztalatom mutatja, hogy előfordult már nem egy olyan eset, mikor az íj egyik karja árnyékban, másik fele tűző napon állt, melynek köszönhetően vagy egyszerűen elment a szimmetria, mely lehűlés után visszatért, vagy – egy esetben – szét is vált a felforrósodott kar laminálása.

Mindezek lezárásaként érdemes megfontolni, hogy ki tudjuk-e használni a laminált íjak előnyét, mely elsősorban a jobb hatásfokban nyilvánul meg vagy megmaradunk egy kiváló műgyantánál, mely ugyan mindig nehezebb, de nem feltétlenül lassúbb, viszont közel kétszer annyi ideig maradhat a hűséges kedvencünk, mint a karcsú, kis famagvas társa.


 


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.